Unalmában az ember sok féle dolgot csinálhat. És mit csináljon egy olyan ember, aki egyetemista korban, egyetemista ismerősökkel majdnem egyedüliként dolgozik, vagyis más rend szerint él, mint a társaságának 90%-a. Foglalja el magát otthon, amikor a többiek épp alszanak, vagy vizsgaidőszak van, vagy [tetszés szerinti ok beillesztendő]. Így jutottam el odáig, hogy a sokak által megvetett, (állítólag) függőséget okozó World of Warcraft nevű, igen kellemes, eseménydús, és persze szociális kapcsolatokban bővelkedő játékot játszam. Ez külön megérne egy misét, hisz akik szemellenzővel a fejükön mennek neki az ilyen játékoknak, aligha próbáltak ki egyet is közülük. Vagyis nem tudják, hogy milyen jó felület egy ilyen játék az ismerkedésre, több, hasonló munkarenddel, életszemlélettel rendelkező ember megismerésére. Játék közben szinte sosem a játékon van a hangsúly, sokkal inkább az úgynevezett irl (In Real Life) társalgáson, magyarul kivel mi történt, csajok, buli, meló, család, kiskutya, stb. És ebben rejlik a dolog varázsa. Nade a bevezető után...
Van egy fajta játékos, akire mindenki óriási szemeket mereszt. Ez nem más, mint a női játékos. Van, létezik, ugyan azt eszi, mint mi, van pasija, kitalálta már a leendő gyerekei nevét, építi a karrierjét, és néha mégis rájön, hogy leüljön, és néhány órát szóbeli poénkodással fűszerezett virtuális gyilkolászásban töltsön. Legyen az szerda éjjel, szombat reggel, amíg a pasija (aki szintén játszik) épp közértben van, vagy két vasalás között. Ettől még hülye lenne? Mármint, csak mert nem azzal tölti a szabadidejét, hogy szappanoperákat bámul? Hiszen a mai világban, ahol már nem divat csajokkal járni (nembaj, ódivatú leszek), egy pasi is szerethet vásárolni. Akkor a lány miért nem szerethet játszani? És persze mennyi pozitív diszkriminációt kap egy lány, hiszen egy férfiakkal túlterhelt közegben mindenképp odafigyelnek arra, aki kilóg a sorból. Ebbe belejátszik az is, hogy sok kocka játszik, akik csak képről láttak p#n@t, de aki nem kocka, az is tiszteli a nőket. Van aki ezt pofátlanul kihasználja, és van, aki nem. Mindkét játékosfajtához volt már szerencsém (sajnos), míg az egyiknek szívesen segítettem, a másikat kiröhögtem, hiszen milyen ember az, aki még egy nem létező világban is kihasználja a másikat, az ismerősét, haverját, barátját? Vagy pont ezért nem lenne gáz, mert csak virtuális, nem valós? Mondjuk az ismeretlen, az kit érdekel? Svéd 13 éves kisgyerek, akinek tényleg nincs élete, és azt hiszi, mert növel egy k#rv@ számot, ő lesz a világ királya? Én úgy tanultam, hogy minimum jó iskolai eredménnyel, és népszerűséggel sokkal királyabb lehet az ember. Mármin irl. Ezek meg azzal gizdulnak a lányoknak, hogy figyeld mennyi epixem van. Pfff... Node kanyarodjunk vissza a lányokhoz. Mások ők, mint azok a társaik, akik light Virgin Pinä Coladat (hogy lehet ~-t rakni az A-betűre?) kortyolgatnak valamelyik kávézóban vasárnap délután, és kibeszélik a pasijuk méreteit? Szerintem nem. Lányok, lányok, hobbival. Mint ahogy a fiúk/férfiak is ugyan ilyenek. Nekem nem öröm meginni 8 sört szerda este, egyrészt, mert nem tehetem meg a munkám miatt, másrészt, mert nem iszom. Hát akkor? Leülök, és játszom. Lányokkal is. Megkülönböztetés nélkül.
És akkor a netszemét része (egyébként értékes, iGoogle-be be is van rakva feedelni), egy kockákról szóló képregény, melynek egyik főszereplője egy gamer csaj. De attól még normális. Már amennyire...
Katt.
